Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Hírek

Megkezdődött a HUNGEXPO Revitalizációs programja

2019-10-30

Budapesten az alapkőletétellel megkezdődött a Hungexpo revitalizációs programja. A 2021-ig tartó időszakban nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat; emellett két új kiállítási csarnok, új fogadóépület és egy kongresszusi központ épül. A fejlesztést követően egy XXI. századi létesítménnyel gazdagodik a főváros.

Az alapkövet Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója, valamint Denhoffer Balázs, az Expo Park Kft. ügyvezetője helyezte el.

A most induló beruházás többéves tervezőmunka eredménye. Budapest – elsősorban a Hungexpo meglévő kapacitásai miatt – már eddig is jelentős célpontja volt a konferencia turizmusnak, de az iparág rohamos fejlődése miatt halaszthatatlanná vált a teljes terület revitalizációja.

A most kezdődő beruházás nyomán öt kiállítási csarnok – az A, a B, a D, a G és az F – megújul, épül két új pavilon (az egyik 7500, a másik 9500 négyzetméter területtel), valamint egy új fogadóépület.

A projekt egyik legjelentősebb eleme a kongresszusi központ építése lesz. Ebben az épületben helyet kap egy 2000 fő befogadására alkalmas, de osztható plenáris terem, valamint 24 kisebb szekcióterem. Az épületet a jelenlegi legmodernebb, süllyeszthető Gala seats ülésrendszerrel szerelik fel, amely lehetővé teszi, hogy a helyszínt rövid idő alatt alakíthassák át az igényeknek megfelelően. Emellett helyet kap benne a jelenleg elérhető legkorszerűbb audiovizuális rendszer.

A HUNGEXPO az építési munkák alatt zavartalanul működik, valamennyi rendezvényt az eredeti időpontban tartják meg.

HUNGEXPO sajtóközlemény alapján

 

A teljes híranyag lapunk 2019/10-es számának nyomtatott változatában található, illetve az alábbi gombra kattintva pdf-formátumban is rendelkezésre áll.