Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2012

Erdős Attila

Odooproject Gépészet - Légtechnika

Erdős Attila

épületgépész csapatvezető
Odooproject

A lapban való előző megjelenésünk óta újabb mérföldkövet értünk el azzal, hogy sikeresen teljesítettük a negyedik leadást a versenyszervezőknek. Ez az anyag közel 900 oldalas írásos dokumentációt és több mint 150 rajzot foglalt magában. Ebből is látszik, magasak az elvárások már a tervezési folyamat során is, bizonyítanunk kell a leadásokkal, hogy halad a munka és jó úton járunk.

A gépészeti tervezés is öles léptekkel közeledik a végleges kiviteli tervek szintjéhez, ezt a folyamatot szimulációkkal igyekszünk segíteni, és az eredmények ismeretében finomítani a rendszereinken. A ház kivitelezését előreláthatólag ez év május elején fogjuk megkezdeni csarnokban, majd a szabadtéri próbaüzem során méréseket végezve van még lehetőségünk csiszolni a részleteken.

Az általános információkon túl szeretnénk épületgépész csapategységünk munkáját részletesebben bemutatni, ennek sorát kezdjük meg a légtechnikai rendszer ismertetésével.

Egy energetikailag hatékony, jó légtömörségű épület esetén a mesterséges szellőztetés alkalmazása racionális döntés. A versenyen a rendszerünket közvetlenül az úgynevezett Komfort próbán értékelik, ugyanis a lakótérben a versenyszabályzatban megkövetelt, belső levegő minőségre vonatkozó értékeket biztosítanunk kell. Ezek a következők: hőmérséklet (23 – 25 °C), relatív páratartalom (40 – 55%) és széndioxidkoncentráció (<800 ppm). Szeptemberben, Madridban a versenyen minden délután 4 órás épületbejárás keretein belül bemutatjuk a házat az érdeklődők számára, ez idő alatt egy tolóajtó nyitva lesz. A program után 1 óra áll rendelkezésünkre, hogy megteremtsük a belső komfort követelményeket. Ezt a tényezőt nagy súllyal vettük figyelembe a tervezési folyamat során. Az épületben a nappali, háló, étkező és konyha egy légteret alkot, emellett egy külön fürdő és kívülről nyíló gépészeti helyiség található. A fő légtér 145 m3.

A Rosenberg Hungária Kft. által számunkra gyártott egyedi légkezelő berendezés az épület észak-nyugati részében lévő gépészeti helyiségbe, mennyezet alá szerelve kerül elhelyezésre. Nemcsak a berendezés, hanem az egész légtechnikai rendszer megvalósításában segítenek, az ő támogatásuk fontos alapja a projektünknek. A berendezés friss levegőt szív a kültérből, illetve a gépészeti helyiségből is, a beszívó ágba helyezett keverőidomnak köszönhetően. Így biztosítani tudjuk a helyiség esetlegesen szükséges szellőztetését, illetve téli esetben az ott található berendezések által leadott hőt is hasznosítani tudjuk. A friss levegő és a visszakeringtetett levegő arányának beállítására keverőkamra részegység is beépítésre kerül. A gép 300 m3/h térfogatáram szállítására alkalmas, erre a túlméretezésre a már taglalt „1 órás probléma” miatt kerül sor. A befúvás és az elszívás oldalán is EC motoros, fokozatmentesen kapcsolható ventilátort alkalmazunk. Ez a megoldás vezérlési és energiahatékonysági okokból is előnyös. F5 osztályú panelszűrők kerülnek beépítésre a friss- és az elszívott levegő ágakba. A fő légtérből és a fürdőből elszívott levegő hőtartalmát lemezes ellen-keresztáramú hővisszanyerőn keresztül hasznosítja a berendezés, ezáltal a temperálási energiaigény a töredékére csökken. A gépben by-pass ág is helyet kap a free-coolinghoz és a deresedés-védelemre, zsalumozgató motorral. A berendezés hűtő- és fűtőelemet is tartalmaz, a hűtési energiát a levegő-víz hőszivattyú biztosítja egy direkt elpárologtatós kalorifer segítségével. Fűtési célra a megkerülő ágba villamos fűtőelem kerül beépítésre, így szükség esetén a levegő szárítására is van mód.

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!