Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2014

Erdei István

Használati melegvíz hálózatok szivattyútechnikája

Erdei István

értékesítési igazgató, épületgépészeti üzletág
Grundfos South East Europe Kft.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a HMV cirkulációs rendszerek az épületgépészeten belül kisebb figyelmet kapnak, mint amit megérdemelnének. Ezt a megállapításomat támasztja alá, hogy a rendszer fontos elemét jelentő cirkulációs szivattyúkat még az Európai Unió jogi szabályozása is mostohagyermekként kezeli. A nedvestengelyű keringető szivattyúk energiahatékonysági követelményeit meghatározó 641/2009/EK, és az ezt módosító 622/2012/EK rendeletből teljesen kihagyták ezt a szivattyútípust és alkalmazást. Míg a fűtési keringető szivattyúk (nedvestengelyű konstrukció) esetén kizárólag a magas hatásfokú (állandó mágneses motortechnológiával rendelkező), elektronikusan szabályozott típusokat kell alkalmaznunk, addig a használati melegvíz keringetésre beépített szivattyúknál nincs semmilyen energiahatékonysági követelmény, azaz erre a célra továbbra is alkalmazhatók a „hagyományos” állandó fordulatú, alacsony hatásfokú keringető szivattyúk. A döntés valószínűsíthető oka, hogy a megtakarítási potenciált elhanyagolhatónak tartották.

Ettől függetlenül is igaz, hogy ezen az alkalmazási területen számos nyitott kérdéssel szembesülhetünk. Ebben a cikkben igyekeztem csokorba gyűjteni a cirkulációs szivattyúk alkalmazására vonatkozó általános ismereteket, ugyanakkor bemutatni az új technológiáknak köszönhetően már egyszerűen megvalósítható új ötleteket is.

A cirkulációs szivattyúk általános követelményei

A HMV cirkulációs szivattyúk által igényelt teljesítménytartományt a nedvestengelyű keringető szivattyúk teljesen lefedik. Egy nedvestengelyű keringető szivattyú metszeti képét látjuk az 1. ábrán.

1. ábra. Nedvestengelyű keringető szivattyú metszeti képe

 

Látható, hogy a kékkel jelölt szivattyúzott közeg teljesen kitölti a szivattyúházat, és a motor belső terét. A motor állórész tekercselését egy ún. légrésbetétcső választja el a szállított közegtől. A komplett szivattyúmotor-tengely a folyadéktérben helyezkedik el, vagyis abban forog. Ennek köszönheti a nedvestengelyű elnevezést ez a konstrukció.

Az elrendezés előnye, hogy ez a felépítés szükségtelenné teszi tengelytömítés beépítését, amely minden szivattyú „legérzékenyebb”, azaz leggyakrabban meghibásodó alkatrésze.

Golyóscsapágyak helyett pedig folyadékkenésű siklócsapágyakat alkalmaznak. Ezeknek köszönhetően az ilyen felépítésű szivattyúk rendkívül üzembiztosak, karbantartást nem igényelnek és ráadásul igen alacsony zajszinttel rendelkeznek. Az állandó mágneses motortechnológiának hála, már hatásfokban sem maradnak el a normál villanymotorral szerelt száraztengelyű szivattyúktól.

Sajnos éppen a HMV cirkulációs szivattyúként történő alkalmazáskor szembesülhetünk a kialakítás egyik hátrányával, mert ennél a konstrukciónál a vízminőség igen kritikus tényező.

A HMV rendszerben jelen lévő ivóvíz Magyarország nagy részén vízkeménység szempontjából a „kemény víz” kategóriájába sorolható (150 – 300 mg CaO/dm3 = 15 – 30 nk°). A nedvestengelyű szivattyúnál lévő szűk illesztések, rések, a siklócsapágyak kenését biztosító furatok a vízkőkiválás miatt viszonylag hamar eltömődhetnek és a szivattyú megszorulását, tönkremenetelét okozhatják.

Általában 14 nk° alatt nem kell számolnunk problémával, 15 – 20 nk° között a meghibásodási arány még elfogadható szinten tartható, azonban 20 nk° felett már számolnunk kell a rövid élettartammal. 20 nk° felett ezért ajánlott száraztengelyű keringető szivattyúkat alkalmazni.

A cirkulációs szivattyúk szerkezeti anyaga is fontos kérdés, hiszen itt a korróziós problémák mellett az ivóvízre vonatkozó rendeleteket is figyelembe kell venni.

További részletek lapunk 2014/11-es számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll (regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!