Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2015

Kugler Géza

TALÁLKOZZUNK! – Huszadik alkalommal került megrendezésre az épületgépészek éves nagy találkozója

Kugler Géza

elnök
Szervező Bizottság (Magyar Épületgépészek Napja)

A Magyar Épületgépészek Napja rendezvényünket az eredeti „TALÁLKOZZUNK!” szlogen jegyében igyekeztünk a szakma igazi ünnepévé tenni. Az idei év kicsit más is, hiszen 20. alkalommal került megrendezésre az esemény. Amíg az első ilyen rendezvények az ötletgazda, dr. Léderer András személyéhez kötődtek, addig az elmúlt évek során a szervezés szakmai és intézményi háttere megváltozott. Az eseményt három szervezet, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség (MÉgKSZ), a Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata (MMK ÉgT), valamint a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszéke (BME ÉPGET) közösen rendezte az épületgépészetben érdekelt személyek, szervezetek, intézmények bevonásával.

A szakmai igényesség, esetenként az új helyszín és új programok keresése állt szándékunkban, hogy minden résztvevő megtalálja a maga lehetőségeit, legyen elégedett a szakmai és kulturális programokkal.

Az Épületgépészeti Oktatás Napjával november 26-án kezdődött a rendezvény. Ennek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem D, DCS és R épületei adtak otthont. Diplomatervezők, PhD-hallgatók, tervpályázaton résztvevők és mértékadó vállalkozások mutatkoztak be. Az este egy tanszéki/hallgatói/szakmai közös zenés programmal zárult.

A Diplomadíj pályázat kategóriánkénti nyertesei:     
A pályázók 3 kategóriában mutatták be munkáikat:
BSc képzés: a pályázat győztese Sinka András Imre, a Debreceni Egyetem, Műszaki Kar hallgatója.
Létesítménymérnök MSc képzés: a győztes Nagy Krisztina Viktória, Szent István Egyetem, Gödöllő, Gépészmérnöki Kar
Épületgépész MSc képzés: a győztes Pallay Antal Tamás, BME, Gépészmérnöki Kar (a győzteseket és a díjakat felajánlókat, átadókat mutatja képünk).

 

Tervezői pályázat
A szerzők előadásában három érdekes tervezési munkát ismerhettünk meg. A pályázat győztese, Kordé S. Csaba egyben az Év Tervezője címet is elnyerte.

PhD szekció
Tizenhárom hazai és külföldi előadás hangzott el. A tudományos mélységű értekezések lektorálás után várhatóan a szaksajtóban is hozzáférhetőek lesznek.

Szakmai előadások
Professzionális, a hallgatókat érdeklő előadások hangzottak el BIM tervezési rendszerekről, különleges épületgépészeti megoldásokról.

A napot a Stokes laborban az Épületgépész All Stars zenekar koncertje zárta, a dán nemzeti sör csapolása kifogástalan volt. A zenészek kiváló hangulatot teremtettek.

 

Az Épületgépészet Napján, november 27-én akkreditált MMK szakmai továbbképzésre, a már hagyományos kiállításra és kísérőrendezvényekre került sor. A BME „I” épületében a látogatók a szakma hazai szereplői és gyártói mellett az érintett oktatási intézmények, a szakmai érdekképviseleti szervezetek és a szakmai sajtó képviselőivel találkozhattak. 

A kiállításon vezető épületgépész gyártók, forgalmazók jelentek meg 50 standon. Kihasználták a lehetőséget, hogy egy nap alatt nagyszámú tervezővel, potenciális felhasználóval találkozzanak. A megjelent gyártók hatalmas tudásbázist mondhatnak magukénak, így biztosak vagyunk benne, hogy minden kérdés megválaszolásra került. Egyúttal a fiatal épületgépészek is bővíthették szakmai kapcsolatrendszerüket.

A kiállítás a szakma fiataljait közel hozta a gyártókhoz, forgalmazókhoz. Ez nagymértékben köszönhető volt az együttműködő tanároknak is.

A regisztrációk alapján 500 fő felett volt a nap látogatottsága, még 16 órakor is sokan keresték fel a kiállítási standokat. Az új helyszínt a kiállítók és látogatók egyaránt kiválónak minősítették.

Az MMK által meghirdetett szakmai továbbképzés keretében Épületenergia gazdálkodás címmel zajlott az egész napos, sok előadóval megszervezett program.

A szakmai továbbképzéssel kapcsolatban óriási érdeklődés nyilvánult meg, jelentős túljelentkezéssel. A szervezők 200 résztvevővel számoltak, ennek megfelelően béreltünk előadótermet. A túljelentkezések miatt kértük a termek felett rendelkezőt, hogy egy nagyobb, 400 fős előadót biztosítsanak számunkra. Nagy szomorúságunkra ezt nem tudták teljesíteni, így számos jelentkezést a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamarának el kellett utasítani.

A nyitó előadást „DEM ház” – közel nulla energiaigényű épületek címmel dr. Kalmár Ferenc tanszékvezető (Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék) előadásából ismerhette meg a hallgatóság. Ezt követően több előadó járta körbe az energiahatékonyság kérdéskörét, természetesen más-más megközelítésben.

 

További részletek lapunk 2015/12-es számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!