Lapszámok

Szakmai tekintélyét, sikeres életművét tükröző interjút kaptunk. Köszönjük! Kiemelném, hogy belőle útmutatást vélek felfedezni az elmélet-gyakorlat, BSc-MSc vitát folytatók számára. Mi, akik ebben Vele részt vettünk, úgy gondoljuk, hogy mindkét irányzat fontos, kifejtendő, kidolgozandó, és megvalósítandó. De minden, ami a gyakorlatban megjelenik, az emberségen, a kultúrán és a szakmai elméleti alapokon nyugszik. Ezeket az ismereteket, készségeket kell átadnunk, segítenünk és számon is kérnünk. A gyakorlathoz (tervezés, létesítés, fenntartás) szükséges képzéseinket, az utóképzéseket a mérnökké formálás során, mint az építményre a tetőt tesszük fel.

Rébay Lajos 

Magyar Épületgépészet: Mondj néhány számodra fontosat magadról!

Dr. Garbai László: 1944-ben Újvidéken születtem, ahova szüleim a Délvidék visszacsatolása után kerültek. 1944 októberében a front közeledtével és a partizán mozgalmak erősödésekor szüleim visszatelepültek az anyaországba. Édesapám 1944 novemberében, fiatalon meghalt, édesanyám két kiskorú gyermekkel özvegyen maradt.

Az általános iskolát Veresegyházon, a középiskolát Esztergomban végeztem. 

1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnök-tanári diplomát szereztem. Első munkahelyem az Energiagazdálkodási Intézet volt, ahol tudományos munkatársként helyezkedtem el. Kitűnő kollektívába kerültem, mind emberileg, mind szakmailag kiváló emberekkel dolgoztam együtt. Az akkori politikai miliőben ez egy valóságos oázis volt, ahol bátran eszmét cserélhettünk nemcsak szakmáról, hanem politikáról is. Az EGI összes vezetője rendszerkritikus, bátor, nyitott ember volt, akik „ernyőt” tartottak a másként gondolkodók feje fölé.

1977-ben a Nehézipari Minisztériumban helyezkedtem el. 1981-től 1994-ig a jogutód intézményekben, az Ipari, Ipari és Kereskedelmi és végül a Gazdasági Minisztériumban dolgoztam. Kidolgozója voltam az Első Magyar Nemzeti Energiahatékonysági és Energiatakarékossági Programnak.

Az egyetemi doktori címet l976-ban kaptam meg az I. Épületgépészeti Tanszéken. A műszaki tudományok kandidátusa címet 1986-ban szereztem meg, és 1996-ban habilitált doktor lettem.

1994-től 2008-ig a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének voltam a főtitkára. Közben 1996-ban a BME Épületgépészeti Tanszékének lettem a vezetője, és egyetemi tanári kinevezést kaptam.

Munkámban mindig a tudományos kutatás kapott prioritást, és szerencsémre munkaköreimben erre mindig lehetőségem volt. Kutatónak és tanárnak lenni egyidejűleg a legnagyobb öröm. A kutatásban azt tűzni ki célul, hogy olyan problémákat oldjunk meg, amikkel a szakmai és a tudományos élet addig hiába próbálkozott, illetve fel sem ismerte azokat, nagy elégtételt ad. Soha sem értettem az elmélet és a gyakorlat szembeállítását. Az egyik a másik nélkül nem létezhet, sőt lényegében ugyanannak a dolognak két nézőpontját képezik. Nem értettem és nem értek egyet a felsőoktatás egységének megbontásával, a kétszintű képzés, a BSc és MSc szintek kialakításával. Óvatosan kell bánni a duális képzéssel, nem lehet büntetlenül időt elvenni az elméleti képzésből.

Nem vitás, hogy minden elméleti ismeretnek találkoznia kell alkalmazással, problémákkal, és már az ismeret átadása során teret kell adni a gyakorlásnak és az ismeret alkalmazásának. Ma az ipar lényegében zsarolja a felsőoktatást azzal, hogy a friss diplomástól „gyakorlatot” követel meg. Emiatt az MSc képzésben részt vevők többsége dolgozik, és eközben természetesen nem képes az előadásokat és gyakorlatokat látogatni. Az MSc-ből kikerülő hallgatók nagyon könnyen az egyes iparágak áldozataivá válhatnak, és „egydimenziós” mérnökök lesznek.

MÉ: Hogyan alakult a kapcsolatod az épületgépészettel?

G.L.: Az épületgépészet valóságos kincsesbánya a kutató és az alkotó mérnök számára. Ha valahol, akkor az épületgépészetben igazán megmutatkozik az elmélet és gyakorlat kölcsönössége.

Sajnos, az épületgépészetben ennek ellenére nem látszik a magyar mérnökök és a magyar vállalkozások sikere, a szabadalmak, az innovációt mutató technikák, technológiák, szabadalmak, találmányok megjelenése. A magyar gazdaság nem lehet sikeres csak a „multik” által, a magyar mérnöknek önállóan kell bizonyítania rátermettségét, és el kell érnie azt, hogy azonos munkáért azonos bért kapja, mint nyugati kollégája.

MÉ: Mit tartasz leginkább sikerednek?

G.L.: Legnagyobb szakmai sikeremnek tartom, hogy hőerőgépész végzettségem mellett és talán abból is táplálkozva megtaláltam az alkotás örömét az épületgépészetben. Újra fogalmazni, újra értelmezni és újra írni az épületgépészet tudományát, kitágítani azt, és kapcsolatot találni más diszciplinákkal, a legnagyobb elégedettségre és további inspirációkra ad késztetést.

A szolid politikai ellenállás, és a non-konformizmus végig kísérte életemet, és ma is e szerint élek. Patriótának lenni a legszebb hivatás, és ehhez manapság is csaknem akkora bátorság kell, mint a szocializmus időszakában. Boldog családi életet élek, feleségem közgazdász, egy lányom van, aki feleségem hivatását választotta.

A szakmai elismerés jeleként értékelem azt, hogy 1998 és 2002 között a legnagyobb magyar állami vállalat, a Magyar Villamos Művek Zrt. Felügyelő Bizottságának voltam az elnöke, és két ízben kértek fel az energetikai helyettes államtitkár posztjára. 11 szakmai és tudományos könyvet írtam eddigi életem során, és 250 tudományos dolgozatom jelent meg hazai és külföldi szakmai folyóiratokban.

Mindig benne éltem, és ma is benne élek a gazdaság életében, figyelemmel kísérem problémáit, és részt veszek az energetika és a gazdaság irányításának háttér munkáiban. 2010-től a Magyar Energetikai Társaság elnöke vagyok.

További részletek lapunk 2016/3-as számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).