Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2019

Dr. Szilágyi Zsombor

A konvektor csere program

Dr. Szilágyi Zsombor

okl. gázmérnök, c. egyetemi docens

A kormány már 2018. végén jelezte, hogy 2019-ben újabb pályázatot fog kiírni gázkonvektorok cseréjének állami támogatására. A támogatást a háztartásokban üzemelő régi konvektorok új konvektorra cserélésére írják ki. A 2 milliárd forintos tervezett keretből a konvektor csere költségeinek 60%-a, konvektoronként legfeljebb 96 ezer forint lesz igényelhető, de lakásonként maximum 750 ezer forint. A költségek között természetesen a tervezés, kivitelezés, műszaki átvétel számlával igazolt költségei is szerepelhetnek. A programmal 15 ezer konvektor cseréjét becsüli a pályázat kiírója. A pályázó csak régi konvektort cserélhet újra, és az új konvektor zárt égésterű (vagyis úgynevezett parapet konvektor), „A” energia osztályú lehet és programozható termosztáttal legyen ellátva, vagyis teljesítse az EU gázkészülék követelményeit.

2017-ben is volt már egy sikeres pályáztatás konvektorok cseréjére és új gázkazánok beépítésére. Az akkori elektronikus pályázati felhívásra több, mint hatezer pályázat érkezett be, a tervezett támogatási keretet lényegesen meghaladó igénnyel. A 2019-re tervezett pályázat várhatóan nagyban támaszkodik a 2017-es pályázat tapasztalataira, azzal együtt, hogy most egy másik minisztérium bonyolítja a pályázatot.

Az új pályázat kiírását támogatja, hogy két magyar cég is gyárt és forgalmaz a követelményeket teljesítő konvektorokat, az egyik gyártó 3,3…6,2 kW közötti, a másik 3…5,5 kW közötti parapet konvektorokat gyárt. Kapható még néhány külföldön gyártott parapet konvektor is.

A pályázat komoly segítség lehet azoknak a háztartásoknak, ahol a fűtést a konvektorok biztosítják, és a családnak nincs elég pénze a régi és elavult készülékek cseréjére. A pályázathoz hozzáférés, a pályázat adminisztrációja, a pályázattal kapcsolatos költségek és az egész munka megelőlegezése miatt valószínűleg nem tudnak pályázni azok a háztartások, ahol egyedül él egy idős személy, és nincs lehetősége az elektronikus pályázásra. Éppen ezekben a háztartásokban van a régi, gyakran már hibás konvektorok legtöbbje.

 

A cikk teljes terjedelmében lapunk 2019/3-as számának nyomtatott változatában található meg, illetve pdf-formátumban is letölthető (előfizetőknek korlátlanul, regisztráltaknak viszont havonta csak egy alkalommal!).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!