Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2014

2014 7-8. szám

Hozzászólások

Tanulságos életpályák – Haszmann Iván

Még nem érkezett hozzászólás!

részletek »

Rébay Lajos

Tanulságos életpályák – Haszmann Iván

Rébay Lajos

épületgépész, felelős műszaki vezető
RÉBAY Mérnökiroda Bt.

Ezúttal sorstársamat kérdezem, ugyanis egy középiskolából indulva ugyanakkor, ugyanott, ugyanezért végeztük el az egyetemet. Szakmánk elején gyakran dolgoztunk együtt, és ezt azért említem, hogy nagy szeretettel emlékezhessek meg és is Gábor Istvánról.

Amit élettapasztalataiból említ, így a szakmunkásképzés körülményeit, minden illetékesünknek figyelembe kell vennie. Megígérjük, hogy erre visszatérünk. A 2013-ban elnyert Magyar Épületgépészetért díjához ezúton is gratulálunk. 

Köszönettel Rébay Lajos.

Magyar Épületgépészet: Miért, hogyan lettél épületgépész?

Haszmann Iván: Középiskolai tanulmányaimat a József Attila Általános Gépipari Technikumban végeztem, ahol megismerkedtem a gépipar, ezen belül a gépgyártástechnika alapvető ismereteivel.

Abban az időben úgy gondoltam, ha sikerül bekerülnöm az egyetemre, tanulmányaimat ebben az irányban folytatom, mert izgalmasnak találtam a különböző megmunkálógépek konstruálásának lehetőségeit.

Érettségi után felvételiztem a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára, ahol felvételt is nyertem.

A véletlen azonban úgy hozta, hogy első éves egyetemista koromban a nyári szünetben munkát kerestem és egy ismerősöm segített a FŰTŐBER-nél elhelyezkedni. Itt olyan technikusokkal és mérnökökkel ismerkedtem meg, akik megszállottan szerették a szakmát. Rajtuk keresztül ismertem meg az alapvető épületgépészeti termékeket. A ventilátorgyártásban tevékenykedtem, persze ez inkább szemlélődés volt, de néha részt vehettem valódi mérnöki munkákban is, például, amikor egy textilüzemben kellett a leszállított centrifugális ventilátorok légtechnikai jellemzőit méréssel igazolni.

Igazából itt jöttem rá, hogy az épületgépészet egy olyan iparág, ami nagyobb szabadságfokot ad az ott dolgozóknak, mint a hagyományos gépészeti gyártás, vagy tervezés. Az itteni munkákat sokkal változatosabbnak találtam, mert láttam, hogy a tervezők, a kivitelezők és a gyártók is sokféle területen kell, hogy dolgozzanak, nincsenek úgy egy helyhez kötve, mint a hagyományos gépgyártással foglalkozó szakemberek.

Az egyetem elvégzése után, 1967-ben az ÉMI-ben (Építésügyi Minőségellenőrző Intézetben) kezdtem el dolgozni, majd annak német leányvállalatánál, az ÉMI-TÜV Bayern Kft-ben, majd ismét a magyar ÉMI-ben. Itt a ranglétra számos fokát végigjártam. Vizsgálómérnök, tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárs, tudományos osztályvezető, laboratóriumvezető voltam.
Az épületgépészet teljes feladatkörével foglalkoztam, de a szívemhez legközelebb álló témák a lég- és klímatechnikai rendszerek laboratóriumi és helyszíni mérése, vizsgálata, az égéstermék-elvezető berendezések laboratóriumi vizsgálata, műszaki szabályozási feladatköre, épületgépészeti korróziós kérdések.

 

További részletek lapunk 2014/7-8-as számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll (regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!