Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2014

2014 9. szám

Hozzászólások

VIGAS faelgázosító kazán – felkészülve a jövő kihívásaira!

Még nem érkezett hozzászólás!

részletek »

Tóth Attila

VIGAS faelgázosító kazán – felkészülve a jövő kihívásaira!

Tóth Attila

ügyvezető
ALLTHERM Trading s.r.o.

Az EU-ban élők energiaszükséglete, és annak hatékony kielégítése újabb, jelentős kihívásokkal néz szembe. 

Kérdések merülnek fel a folyamatos gázellátással kapcsolatban, illetve azzal, hogy a földgáz milyen irányból és mennyiért tud majd érkezni a közeljövőben. Eddig is törekvés volt, hogy a megújuló energiahordozók enyhítsenek a gázfüggőségen, de ennek aktualitása most még inkább kiemelt. Ezzel egyidejűleg viszont jellemző tendenciaként figyelhető meg az egyre szigorodó környezetvédelmi feltételrendszer is. Néhány éven belül már csak a legkorszerűbb faelgázosító kazánok tudnak majd megfelelni a károsanyag-kibocsátási előírásoknak. Ez pedig minden háztartásra és azok fűtésére is hatással van.

A VIGAS faelgázosító kazánok már 2010-ben is nagyot léptek előre a hatásfok növelésében, és az emissziók csökkentésében. Rengeteg finomítás történt az égés precíz vezérlésében, valamint a kazántest szerkezeti változtatásai meghozták a kimagasló eredményeket. De a követelmények egyre szigorúbbak. A gyártást meghatározza, hogy elsődlegesen a német piacok igényeit kell kielégíteni. Ezekben az országokban pedig nem csak az alap EU-s, háztartásonként is mért kibocsátások betartása a cél, hanem a sokkal komolyabb támogatási értékhatárok folyamatos teljesítése. Ennek érdekében állandó a fejlesztés az elgázosítás és égés szabályozásában és újabb szerkezeti módosításokról is beszámolhatunk.

2014 őszétől folyamatosan kerülnek forgalomba az új, megkettőzött elsődleges levegő beömlőkkel ellátott VIGAS faelgázosító kazánok. Elsősorban a családi házakhoz méretezett VIGAS 16 és VIGAS 25 modellek jelennek meg így. Ez a változás csak egy részlete a fejlesztések sorának, amelyek még jobb hatásfokot és még alacsonyabb kibocsátott por koncentrációt eredményeztek.

 

További részletek lapunk 2014/9-es számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll (regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!