Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2015

Szilvágyi Zsombor

Laborszellőzés egyszerűen

Szilvágyi Zsombor

mérnök tanácsadó, épületgépész mérnök
Schako Kft.

Különböző gyártási, kutatási technológiák alkalmazásakor gyakran találkozunk a feladattal, amely során meg kell oldani, hogy bizonyos terekből ne juthasson ki, vagy adott helyiségekbe ne juthasson be szennyező anyag. A gyógyszeriparban, a vegyiparban általában a kutatóhelyiségből, illetve az abban elhelyezett vegyifülkékből nem kerülhet veszélyes anyag (például gázok, vírusok, baktériumok) a környezetbe, míg egy finommechanikai gyártórészlegnél ennek pont az ellenkezőjét kell biztosítani, azaz a gyártótérbe nem juthat szennyező anyag (például por).

Mivel a nem kívánt anyagok legegyszerűbben a levegővel keveredve tudnak terjedni, laborrendszerek esetén az egyik legfontosabb feladat a levegő áramlásának pontos, kiszámítható irányítása, szabályozása a szellőztetett térben. Ebben nyújtanak nagy segítséget, illetve megoldást a különböző laborfelügyeleti és vezérlő eszközök.

Ezeket a berendezéseket többféleképpen csoportosíthatjuk, például az alapján, hogy csupán felügyeleti, vagy felügyeleti és vezérlő feladatokat látnak el. Beszélhetünk készülékekről, amelyek csak vegyifülkét, vagy csak helyiséget szolgálnak ki, de léteznek olyanok is, amelyek mindkettőt kiszolgálják. Vannak olyan kompakt szabályozók, amelyek magukban foglalják a vezérlő és a beavatkozó egységet is, így önmagukban képesek a feladatok ellátására, de tervezhetünk olyat is, amelynél a vezérlő modul több beavatkozó egység kezelésére is alkalmas, azaz összetett laborrendszerek kiszolgálását is végezheti.

A következőkben két kompakt szabályozót mutatok be, amelyek közül az első egy helyiségnyomás-szabályozó, míg a második egy vegyifülke légellátását vezérli és felügyeli.

 

Helyiségnyomás-szabályozás

Azokban a helyiségekben, ahol depressziót, vagy túlnyomást szeretnénk biztosítani a környezethez képest, a befújt és elszívott levegő arányát kell pontosan beállítanunk. A légmennyiségeket több paraméter határozza meg, mint például a helyiség mérete, légtömörsége, funkciója és a szükséges nyomáskülönbség.

Abban az esetben, ha túlnyomást szeretnénk tartani, a befújt légmennyiségnek nagyobbnak kell lennie, mint az elszívottnak, míg depresszió esetén pont az ellenkezőjének kell teljesülni. Ezt a szabályozást többféleképpen is megvalósíthatjuk, azonban javasolni szoktuk, hogy a befújt légmennyiség állandó érték legyen, mivel így a tervezett frisslevegő mennyiség, illetve a légcsereszám garantált.

Egyszerűbb rendszereknél a befúvó ágba egy segédenergia nélkül működő CAV szabályozót építünk be, de ha szükség van például nappali és éjszakai, azaz normál és csökkentett módú üzem közti átállásra, akkor a befúvási oldalon egy változó térfogatáramú, VAV szabályozót helyezünk el. 

Az elszívó hálózatba mindkét esetben egy gyorsjárású motorral szerelt VAV szabályozó kerül, amelyet nem az elszívott légmennyiség, hanem a helyiség nyomása alapján vezérlünk.

Ezt a feladatot látja el a SCHAKO iCM-RP helyiségnyomás-szabályozó egység. Ez a berendezés magában foglalja a nyomásmérő modult, valamint a vezérlő és beavatkozó egységet is. Telepítéséhez nem szükséges bonyolult rendszerek kiépítése, csupán egy 230 V-os AC hálózat. Az iCM-RP önálló egységként is működhet, de igény esetén épületfelügyeleti rendszerhez is kapcsolhatjuk. A vezérlő egység grafikus kijelzővel rendelkezik, amelyen azonnal láthatjuk a működési paramétereket és a rendszer beállítását is elvégezhetjük az egyszerű menü segítségével. Amennyiben a működési értékek eltérnek az elvárttól, a berendezés fény- és hangjelzéssel figyelmeztet. 

A központi egységhez minden esetben ajtónyitás-érzékelőt kell csatlakoztatni. Így biztosítjuk, hogy az ajtó kinyitásakor a szabályozó csappantyú a pillanatnyi pozíciójában megálljon és az ajtó becsukása után ne terhelje extrém nagy nyomás a helyiséget és a légtechnikai rendszert.

Főbb jellemzők:
    • Kompakt felügyeleti és vezérlő egység
    • Grafikus LCD kijelző
    •  EEPROM-ban tárolt paraméterek
    • Gyorsjárású, közvetlen meghajtású motor,
      90° – 3s-24s
    • Integrált nyomáskülönbség-érzékelő ±50 Pa
    • Analóg kimenet/digitális bemenetek

 

További részletek lapunk 2015/4-es számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll (regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!