Lapszámok

Takács Gyula számomra mindig a szakma egyik vagabundusa volt. Az interjú révén megértettem, hogy miért. Megnyilatkozásából egyértelműen előtűnt a valóságos ember, életfelfogásával, tetteivel, sikereivel. Szakmánkról, feladatainkról alkotott véleményével egyet érthetünk.

Köszönöm az interjút.

Rébay Lajos

Magyar Épületgépészet: Mondj néhány számodra fontosat magadról!

Takács Gyula: Értelmiségi családból származom, édesapám építészmérnök volt, 22 évig az IPARTERV igazgatója (Ő még kutyabőrön kapta a diplomáját a József Nádor Műszaki Egyetemen (ma: BME)). Édesanyám tanítónő volt. Felmenőim apai ágon mesteremberek, anyai ágon erdészek voltak.

Talán egy jellemző a száz évvel ezelőtti világról: nagyapám 1918-ban kelt munkaszerződésében egy oldalon keresztül sorolják, hogy mit kap, a munkáról pedig a következő szerepel: „főerdész úr a rábízott erdőket és halastavakat a legjobb tudása szerint lelkiismeretesen kezeli”.

Általános iskolai eredményeim közepesek voltak, nem készültem sem tűzoltónak, sem katonának, de épületgépésznek sem. A középiskolát az Autóközlekedési Technikumban kezdtem, majd Apám tanácsára a 2. évben az Épületgépészeti Technikumba iratkoztam át. Közepes eredménnyel érettségiztem (1962-ben), és még mindig nem gondoltam, hogy épületgépész leszek. Katonaság alatt gondolkodtam a lakáshoz jutás lehetőségein, Apám tanácsolta akkor, hogy menjek tengerésznek, ott a koszt és kvártély ingyen van, a fizetést meg lehet spórolni. 6 évig voltam tengerész, elkészült a lakás, és az 5. évben döntöttem el, hogy épületgépész leszek. Utolsó utamra (kb. 1 év volt), magammal vittem az összes technikumi szakmai könyvet, és mindet szépen újra megtanultam.

A tengerészség alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem, rossz időben ott hamar kiderült, hogy ki mit ér. Jó beszélőkével ott nem lehetett messzire menni. Megtanultam azt is, hogy az ember a természettel szemben senki.

Tisztázódott bennem, hogy életcélom a család és a szakma; a tenger és a hegyek „csupán” az érdeklődésem.

MÉ: A tanulmányaid során kik voltak Rád meghatározó, pozitív befolyással? Volt-e példaképed, és miért? Mire emlékszel vissza legszívesebben?

TGy: Első tanítóm, Tamás István mogyorófa pálcával állt a katedrán, néha körmössel, meg a pajesz meghúzásával serkentette az agyunkat. Köztiszteletnek örvendő ember volt. Miután meghalt, róla nevezték el az utcát Balatonbogláron Tamás tanító utcának, ahol élt.

Az Épületgépészeti Technikumban is kitűnő emberek tanítottak: Czikó Miklós, száraz Kovács, vizes Kovács és dr. Endre Árpád (Buca). Buca bácsival az 1980-as évek elején a Déli ABC-ben találkoztam: „Takács fiam, gratulálhatsz, ledoktoráltam”. 80 éves volt. Mindannyiunk példaképe lehetett.

Az egyetemen Molnár Zoltán, Nyerges Tibor és sokan mások voltak meghatározók későbbi szakmai pályafutásomra. Már értem el tanulmányi sikereket is, folyadékok mechanikájából jelesre vizsgáztam, ez elég ritkán fordult elő akkoriban. Estire jártam, Nyerges Tibor tanár úr egy vizsgán így dicsért meg: „magának a nappalin is jelest kellene adnom”.

Az egyetemen az első év után már mindig jó, vagy jeles átlaggal zártam a féléveket. A feleségem el is dugta az elemi, meg a technikumi bizonyítványomat, azzal a megjegyzéssel, hogy az egyetemi indexemet nézegessék inkább az unokák.

MÉ: Hogyan alakult a kapcsolatod az épületgépészettel?

TGy: Első munkahelyem a MÁV Tervező Intézet volt, majd egy év múlva az ÉLITI. Ezeken a helyeken szerkesztő, segédtervező voltam. 

Katonaság után 6 évig a MAHART Tengerhajózási Üzemigazgatóság volt a munkahelyem, itt fedélzetmesterségig vittem. Ezután kivitelező cégeknél voltam művezető, építésvezető 1980-ig. Ez szakmailag sok tapasztalatot adó időszak volt.

Kivitelezői pályafutásom kezdetén bíztak meg egy pinceklub fűtésének a megoldásával. Gáz nem volt, keringető szivattyú (a Calor-okon kívül) szintén nem, terveztem hát egy olajkályha-szerű kis kazánra (gravitációs) szifonfűtést. Amikor az idősebb vezető szerelő a tervet meglátta, véleménye tömör volt: „főnök, ha ez beindul, megeszem a kalapom”. Megindult. A kalapevésből meg sörözés lett. Sok évvel később mesélte egy ismerős „…a pincében van egy fűtés, nincs benne szivattyú, és senki sem érti, hogy mitől megy.” Ez volt az első szakmai sikerem.

Ezután (már mérnökként) a MÁVTI-ban voltam tervező. Itt néhány év után a MÁV Kórház főtervezője lettem. 1989-től a CÉH ZRt.-nél dolgozom, ma már heti egy napot.

További részletek lapunk 2016/5-ös számának nyomtatott változatában található, illetve a teljes cikk pdf-formátumban is rendelkezésre áll regisztráltaknak havonta egy alkalommal, előfizetőknek korlátlanul).