Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2015

Ezen az őszön is érdekesnek ígérkező szakmai rendezvényeken várják a szakembereket. Október közepén Debrecenben rendezik meg a hagyományos szakmai napokat, Zalakaroson pedig a jubileumi Geotermikus Konferenciát. Október végén Nagykanizsán a víz- és szennyvízkezelés témájában rendeznek tudományos konferenciát.

A Debreceni Épületgépészeti Szakmai Napok keretében kétnapos konferenciára kerül sor, amelynek központi témája az energiahatékonyság. A második napon sorra kerülő előadások középpontjában az épületenergetika áll. Az előadásokon való részvétel egyben a mérnökök akkreditált szakmai továbbképzését is szolgálja. A konferencia témájához kapcsolódik első cikkünk, amelynek szerzője a Debreceni Egyetem Műszaki Karának épületében végzett mérések eredményeit és az ezekből levonható következtetéseket mutatja be.

A konferencia részletes programját lapunkban olvashatják.

Második cikkünk a geotermikus konferencia témáihoz kapcsolódik: a szerző a geotermikus energia hasznosításának szép példáját mutatja be, kitérve a további fejlesztés szükségességére is. A javasolt fejlesztéssel kiemelkedően magas, 98%-os hatásfok érhető el a jól megválasztott fűtési rendszereknek és az öntözővíz melegítésének köszönhetően! A Jubileumi Geotermikus Konferencia részletes programját közreadjuk, de olvashatnak a Víz- és Szennyvízkezelés az iparban konferencia témáiról is.

Következő cikkünk is a geotermikus energia hasznosításához ad segítséget: a szerző bemutatja azt a mérőberendezést, amelynek segítségével a földhőszondákat tesztelni lehet és a mérési eredmények a megalapozott tervezés kiindulópontjául szolgálhatnak.

Szerzőink bemutatják, hogy a helyiséghőmérséklet szabályozásában jelentős energia-megtakarítási lehetőség rejlik, és számításokkal támasztják alá a különböző szabályozási megoldásokkal elérhető megtakarításokat.

Természetesen ebben a számunkban is találkozhatnak korszerű megoldásokkal és berendezésekkel az épületgépészet más területeiről is: így például bemutatjuk a CONLIFT kondenzátum átemelő berendezéseket és telepítésük egyes kérdéseit, vagy a kerámia hőtárolós szellőztető berendezéseket. Olvashatnak a JET-ventilátoros garázsszellőztető berendezésekről, amelyek lényegesen egyszerűbb és gyorsabb kivitelezést tesznek lehetővé, mint a hagyományos rendszerek, de a költséghatékonyság mellett biztonságosabb üzemeltetést is kínálnak. Egy mások cikkünk a napelemes rendszerek leválasztásához alkalmas korszerű egységeket mutat be, amelyekkel az épületben létrejött tűz esetén ezek a napelemes rendszerek biztonságosan leválaszthatók.

Ebben a számban is foglalkozunk a külföldi felsőfokú épületgépészeti oktatással, szerzőnk ezúttal a szlovákiai épületgépészeti felsőoktatást mutatja be. A tanulságos életpályák sorozatunkban Gyurkovics Zoltán gondolatait olvashatják.

Ebben a számunkban további szakmai rendezvényekre is felhívjuk a figyelmet: a novemberi Gázkonferenciára, valamint a november 26-27-én sorra kerülő Magyar Épületgépészek Napjára, amely rendezvényeken lapunk is részt vesz.